TARTHATÓ ÚJ ÉLETMÓD I ÉTELEK I MOZGÁS

Mit tartalmaz a személyi edzés?

A személyi edzés kissé nehezen behatárolható folyamatnak tűnhet, ami miatt az emberek nagy része nehezen határozza el magát, hogy szakemberhez forduljon. Nem kizárt, hogy korábban már volt néhány negatív tapasztalatod ezen a területen. Gyakran hallom vendégeimtől, hogy “korábban volt már személyi edzőnél, de nem értem el vele igazi változást”.  Jogosan merül fel, hogy ki hibázott és ki nem végezte el a feladatát megfelelően. Talán a személyi edző nem volt elég tehetséges vagy nem volt jól érthető a vendégnek mi a célja pontosan? Általában ezek az első kérdések melyek megfogalmazódnak bennem.

A helyzet az, hogy valószínűleg egyik fél sem követett el különösebb hibát. A probléma azon tény elfogadásával feloldható, hogy csupán a személyi edző tehetsége nem elegendő a kliens sikerességéhez. A kulcs a két fél közötti kommunikáció és a személyi edző empatikus képessége.

Tehát a feladatom edzőként nem az, hogy a vendégem által elmondott vágyakat megigérjem, hanem sokkal inkább az, hogy átérezzem a motivációt és a szavak mögül átszűrődő üzenetet, amit a kliens jelenlegi szintjének megfelelően el tudunk kezdeni és a számunkra adott lehetséges legrövidebb idő alatt elérni azt.

Azonban természetesen sem médium, sem pszichiáter nem vagyok ezért kialakítottam egy jól átlátható, objektívan is követhető folyamatot, ami segítheti együttműködésünket.

FITatHome személyi edzés

1

KONZULTÁCIÓ

1 órás ingyenes konzultáció, állapot felmérés

2

MÉRÉSEK, KALKULÁCIÓK

Ha a kliens szeretne velem együtt dolgozni és én is úgy gondolom, hogy tudok neki segíteni, akkor elkezdjük a táplálkozás és a mérések kielemzését.

3

EDZÉS

A közös munka során változatos edzéstervek készítése, ami folyamatos fejlődéshez vezet.

4

AZ EREDMÉNYEK FOLYAMATOS NYOMON KÖVETÉSE

Hetente, két hetente check up, mérések, konzultáció a fejlődést és a vendég állapotát illetően.

ALKALMI SZEMÉLYI EDZÉS

6.000 Ft

INGYENES KONZULTÁCIÓ

EGYÉNI,
ALKALMANKÉNTI
FIZETÉS

SZEMÉLYRE SZABOTT EDZÉSTERV

AZ EREDMÉNYEK
FOLYAMATOS NYOMONKÖVETÉSE

PERSONAL 10
CSOMAG

50.000 Ft

INGYENES KONZULTÁCIÓ

10 ALKALMAS
SZEMÉLYI EDZÉS
BÉRLET

SZEMÉLYRE SZABOTT EDZÉSTERV

AZ EREDMÉNYEK
FOLYAMATOS NYOMONKÖVETÉSE

PERSONAL 20
CSOMAG

90.000 Ft

INGYENES KONZULTÁCIÓ

20 ALKALMAS
SZEMÉLYI EDZÉS
BÉRLET

SZEMÉLYRE SZABOTT EDZÉSTERV

AZ EREDMÉNYEK FOLYAMATOS NYOMONKÖVETÉSE

DIETETIC EXTREME CSOMAG

100.000 Ft

INGYENES KONZULTÁCIÓ

10 ALKALMAS
SZEMÉLYI EDZÉS BÉRLET

SZEMÉLYRE SZABOTT EDZÉSTERV

FOLYAMATOS NYOMONKÖVETÉS, MÉRÉSEK, FÉNYKÉPEK

ÉTREND TERVEZÉSE, MAKRÓTÁPLÁLKOZÁS, RECEPTEK, BEVÁSÁROLÓ LISTA

FOLYAMATOS KORREKCIÓ A CÉL ÉRDEKÉBEN

 

Ha ki szeretnéd választani a neked megfelelő csomagot, kattints a Jelentkezem gombra, a felugró ablakban írj pár sort magadról és add meg e-mail címed amin tarthatjuk a kapcsolatot.

FITatHome személyi edzés
FITatHome személyi edzés
FITatHome személyi edzés
  • positive review  Jó szívvel ajánlom mindenkinek az Andi által tartott edzéseket, akik szeretnének gyorsan, látványos eredményt elérni. Kitartás szükséges, de ha ez meg van, az eredmény nem marad el. Az edzések változatosak, jó hangulatban telnek. Andi nagyon odafigyel a gyakorlatok helyes kivitelezésére mindenkinél. Én 5 hónapja járok hozzá, nagyon szeretem az edzéseit, ha esetleg kimarad egy, hiányérzetem van. Korábban több edzésfajtát kipróbáltam, de egyikkel sem értem el ilyen szembetűnő eredményt.

    Beáta Tukarcs Avatar Beáta Tukarcs
    2019.12.03.

    positive review  Csak ajánlani tudom én is Andi edzéseit, kezdőknek és haladóknak is. Kezdőknek is, mert minden edzésen Andi a gyakorlatok bemutatásakor mutat egy könnyített vagy adott esetben nehezített gyakorlatot is. Az edzések jól fel vannak építve, alapos bemelegítéssel kezdünk, majd egy mindent átmozgató edzés után alaposan lenyúltunk, de a gyakorlatok között is mindig megnyújtjuk az adott izmokat. Nagyon szeretem a súlyzós és kardió edzéseket, de a popsi edzés is nagyon jó. Főleg azért is, mert mindegyik átmozgatja ez egész testet. Már kb 1 hónapnyi edzés után javult az állóképességem és izmosodtam is. Örülök, hogy a FITatHome csapat tagja lehetek 😊💪🏼

    Anett Ács-Balogh Avatar Anett Ács-Balogh
    2021.02.07.
  • positive review  Andi nagyon kedves és segítőkész. A 40 napos program beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nagyon jól összeállított módszer, jó receptekkel és a 6 hét gond nélkül, könnyen végig csinálható. Csak ajánlani tudom 🙂

    Patakiné Bányai Eszter Tira Avatar Patakiné Bányai Eszter Tira
    2021.06.05.

    positive review  Én a 40 napos életmódváltásban vettem részt végig nagyon figyelt ránk és mindig motivált minket. Sokat tanultam a programból és csak ajànlani tudom nektek .Örülök , hogy megismerhettem Andit. Nagyon kedves és segítőkész!🤩

    Edina Csàtiné Demény Avatar Edina Csàtiné Demény
    2021.03.29.
  • positive review  Az edzés nagyon hatékony, a csoporttagok nagyon kedvesek és barátságosak és természetesen Andi személyisége az, ami igazán tökéletessé teszik az egészet. Azoknak ajánlom, akik szeretnék jó társaságban hasznsanosan időt eltölteni és igazán bámulatos eredményeket elérni.

    Mse Bérczi Avatar Mse Bérczi
    2019.09.04.

    positive review  Örülök, hogy rátaláltam Andira annak idején. Tetszett, hogy mindíg lelkes és vidám. Imádom az edzéseit amit úgy állít össze hogy mindenkinek megfeleljen. Kellő figyelmet fordít a kezdőre, de tudja hogy kell lefárasztania a haladókat is. 😉 Mindíg változatos és sohasem unalmas. Lassan 2 éve járok hozzá és nem volt még két egyforma óra. Nagyon jó edző 🥰 szuper kis csapatot hozott létre. Én csak ajánlani tudom mindenkinek. Örülök, hogy vagy nekünk.🥰🥰🥰

    Ibolya Kalmár Avatar Ibolya Kalmár
    2021.10.14.
  • positive review  Ez az edzés számomra mostmár szenvedéllyé vált! Imádom hogy egyre többet és többet tudok kihozni magamból, hogy minden óra után érzem a változást. Folyamatosan motivàlt tudok maradni mivel látom magamon a fejlôdést. Köszönöm Andi, hogy a segítségeddel már -8kg sikerült megszabadulnom!!

    Szabó-Fazekas Ramóna Avatar Szabó-Fazekas Ramóna
    2019.09.03.

    positive review  Még csak 1 hónapja kezdtem el járni, de nagyon megszeretem az edzéseket és ehez Andi járult hozzá mert nagyon segítőkész. Mindenben segít, legyen az a mozgás forma elsajátítása, nagyon jó tanácsokkal lát el mindenkit. Az órák változatosak kemények. Mindenkinek csak ajánlani tudom heti 2x 1 óra. Gyertek el.

    Orosné Papp Judit Avatar Orosné Papp Judit
    2020.02.05.
  • positive review  Andi a legeslegjobb edző. Figyel mind az életkori, mind az egészségügyi, mind pedig az alkati sajátosságokra és az alapján állítja össze az edzést is illetve az étrendet is. Nagyon sokat fejlődött az állóképességem a vele való edzés által. A 40 napot programja maga az álom. Nem éhezünk, sőt, időnként alig bírom megenni az adagokat, nagyon finomak és könnyen elkészíthetőek az ételek. Mindenkinek csak ajánlani tudom. 😊😘

    Domány-Bóné Vivien Avatar Domány-Bóné Vivien
    2021.05.02.

    positive review  Andi életmód programja tanította meg nekem, hogy nem csak számolgatásból és méregetésből áll a helyes étkezés. Végre élvezem a "diétát". Az edzéseken is nagyon jól érzem magam. Szuper csapat, szuper Edzővel 🤗

    Tímea Viktória Papp Avatar Tímea Viktória Papp
    2022.03.24.
  • positive review  Csak ajánlani tudom😉,maximálisan elégedett vagyok mind szakmailag,mind emberileg a szolgáltatással. Andihoz személyi edzésre,időnként csoportos tréningre is járok. Kellően motivál és odafigyel az egyéni korlátaimra. Segítségével sikerült több,mint 4kg--tól megszabadulnom 3 hónap alatt.😊

    Katalin Balog Avatar Katalin Balog
    2020.09.22.

    positive review  Amikor az első edzésen voltam azt gondoltam,hogy nem fogom bírni nem oda való vagyok, de Andi annyira segítő kész és motiváló volt, hogy most már az insanity köré tervezem a du. nem szeretném egyet sem kihagyni. Az oldalon pedig a receptektől kezdve mindent meg lehet találni ami az életmóddal kapcsolatos!Andi mindenben segít legyen az edzés vagy táplálkozás vagy csak egy kis biztatás!😍😍😍

    Kota-Magyar Mária Avatar Kota-Magyar Mária
    2019.09.03.
  • positive review  Fitathome= Megoldás a karanténra is!! Amikor kiderült hogy nem járhatunk edzésre egy ideig, kétségbe estem, hiszen az energiaszintem, testi - lelki egyensúlyom fenntartásához nélkülözhetetlenek Andi edzései. Szerencsére kitalálta az online edzések lehetőségét🙏, amivel örömmel élek, mert a karantén háj helyett a karantén bájt választanám🤪💪😁. Így heti 3 alkalommal változatos edzésekkel lep meg minket, mi pedig teljesítjük minden kihívását, saját határaink feszegetésével. Az online fitathome edzéseknek hála jól érzem magam a bőrömben. Ha erre az érzésre vágysz te is, gyere, próbáld ki, köztünk a helyed! 💪🏼😁🥰

    Györéné Bozsó Anita Avatar Györéné Bozsó Anita
    2020.02.04.

    positive review  Nagyon megszerettem Andi edzéseit. Mindig sportoltam, több mozgásfajtát is próbáltam és különböző edzőknél fizettem elő havi tagságra, de azt érzem, itt tényleg jó helyen vagyok. A videótárban elérhető edzések nagyon jól fel vannak építve: alapos bemelegítés, együtt edzés és a nyújtás. Pörgősek az órák, de nem követhetetlenül, hogy mire felnézek, már mást csinálunk, hanem elmagyarázza és kivitelezi a gyakorlatokat, plusz könnyített verzióban is. Nagyon köszönöm, hogy Rád találtam, remélem edzünk együtt élőben is ❤️

    Enikő Szabó Avatar Enikő Szabó
    2022.03.10.
  • positive review  A 40 napos életmódváltó progi tele van fincsi, laktató, könnyen elsajátítható receptekkel. Emellett Andi motivált végig és edzéstervekkel is ellátott. Végig "fogta a kezünket". Aki tervezi, vágjon bele bátran! Szeretettel ajánlom 😊

    Vörös Rozália Avatar Vörös Rozália
    2021.04.04.

    positive review  Biztosan nem leszel csalodott az itt kapott szolgaltatasban.Andi magas szinten,profin es szinvonalasan kepviseli amit az embereknek nyujt . Egyedileg felepitett es tokeletesen kidolgozott feladatai megalljak a helyuket barmilyen korosztaly szamara.

    Krisztian Kvala Avatar Krisztian Kvala
    2017.11.27.
  • positive review  Legjobb! Ajánlom mindenkinek, aki szeretné elérni a cáljait és az ideális súlyát! Andi nagyon sokat segített nekem, kedves és figyelmes! Sajnos nem edzettünk együtt egy ideje, ami meg is látszik most, de soha nem késő elkezdeni! 🎆💗

    Zoe Vivien Oroszi Avatar Zoe Vivien Oroszi
    2018.12.05.

    positive review  Kedves Edzőtársak! Örömmel hallottam a nyár folyamán , hogy új edzésforma indul Kisújszálláson “Insanity” néven. Bevallom ,számomra ismeretlen mozgás forma ,ezért utána olvastam és videókat keresgéltem... Nagyon megtetszett ,ezért úgy döntöttem ,hogy járni fogok ezekre a közösségi edzésekre a mindennapos testmozgás mellett. Egy kis “pluszt” szerettem volna a napi rutinos mozgásaim mellett... Andi rendkívül barátságos és motiváló személy ,nekem fontos a fittség és a mozgásfejlődés! Ez az ami nekem kellett,lett izomlázam és feszesebb formám!Andi csak így tovább ,remélem egyre többen leszünk,mert itt mindenféle korosztállyal találkozhatsz !!! Köszönjük 👍💪

    Farkas Kovács Györgyi Avatar Farkas Kovács Györgyi
    2019.09.17.
  • positive review  Andrea is an amazing personal trainer. I was leading a Freeletics bootcamp for a group of women and men who didn't feel confident in their body. They participants challenged themselves to lose as much weight as possible in 12 weeks. Andrea was the lead personal trainer and she helped them lose weight as fast as possible. She was motivating, encouraging and everyone was so happy to train with her. I miss working with her and recommend her to anyone looking to achieve their dream body

    Joy Randolph Avatar Joy Randolph
    2020.02.06.

    positive review  A 42 napos életmódváltás nem csak 42 napig tart. Nagyon könnyű az ételeket elkészíteni. Az adagok elegendőek, sokszor csak azért eszek, mert itt az ideje. Nekem muszáj sportolni napi szinten, mert nagyon sok energiám van, ami eddig nem volt. Köszönöm szépen a támogatást, a szuper edzéseket. Biztosan követni fogom a jövőben is az ajánlásokat, recepteket.

    Emília Szilvia Sziffer Avatar Emília Szilvia Sziffer
    2021.08.08.

Share this:

Jelentkezz a FITatHome edzéseire!

Ez az edzés más lesz mint a többi!

Ird meg tapasztalataidat!

Írj nekem üzenetet!